Látleletek hazánkról 2010 tavaszán
Kun Miklós, a Látleletek 2010 tavaszán konferencia házigazdája
Folytatódott a Kun Miklós nevével fémjelzett Látleletek konferencia-sorozat, mely az ország aktuális helyzetéről készít számvetést. A konferencián olyan jeles előadók segítették a hallgatókat a tisztánlátásban, mint Martonyi János, Tőkés László vagy Semjén Zsolt.

Kun Miklós, a Látleletek 2010 tavaszán konferencia házigazdája

A konferencia résztvevőit Kun Miklós professzor és Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök, a konferencia fővédnöke köszöntötte.

Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök, a konferencia fővédnöke

Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök, a konferencia fővédnöke

 

Martonyi János volt külügyminiszter volt az első felszólaló, aki előadásában általános képet adott a világban zajló folyamatokról. Mint mondta ma már bonyolultabb a világ, mint 20-25 évvel ezelőtt. A válság európai hatásáról szólva elmondta, hogy látszik, hogy hiányzik egy koordinált gazdaságpolitika, de az öreg kontinensnek meg kell küzdenie a népességfogyással is. Kiemelte, hogy egyes országok meg tudták fordítani a negatív folyamatot, ez hazánknak még nem sikerült.  Martonyi felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy azok az európai országok könnyebben át tudták vészelni a válságot, amelyeknek jobbközép kormányuk volt. A Fidesz politikája jól beleilleszkedik az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, a Európai Néppárt frakciójának sikeres és erős politikájához. Az elmúlt 10 évben sok minden változott, kell egy erkölcsi üzenet, értéktartalom, s a politikát ebből kell kibontani.

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere

Az Orbán-kormány külügyminisztere szerint az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikára és határozott nemzetpolitikára van szükség. Kiemelte: lesznek vitás kérdések, de a közép-európai érdek az együttműködés mellett szól. Hozzátette: új lendületet akarnak adni a közép-európai együttműködésnek. A határozott nemzetpolitikáról szólva közölte, ha állandó letelepedés nélkül meg lehet adni a határon túli magyaroknak az állampolgárságot, akkor meg kell adni.

Semjén Zsolt szerint az elszámoltatás elkerülhetetlen, s ez nem politikai szempontból, hanem az ország erkölcsi rendjének helyreállítása miatt fontos, ellenkező esetben anarchiába zuhan az ország. Ha az ország vezetői lehetnek bűnözők, akkor hogy lehet elvárni az egyszerű emberektől a törvénytiszteletet? – tette fel a kérdést. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint fontos, hogy az erkölcsi alapokat az iskolában fektessék le. Elkötelezettek az etikaoktatás bevezetése mellett – mondta, a megvalósításról kifejtve: választható lenne, hogy felekezeti hit- és erkölcstant vagy általános etikát tanul valaki, de mindenkinek kellene valamilyen etikát tanulnia. Megjegyezte: a környező államok közül Magyarország az egyetlen, ahol nincs semmilyen intézményes etikaoktatás . „A gyerek felnő, leérettségizik és esszét tud írni az erdei pajzsika spórájának szaporodásáról (...), de nincs intézményes válasz arra, hogy miért ne fojtsa meg a szomszédját, ha haragszik rá” .

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

Semjén emlékeztetett, hogy hazánk a demográfiai katasztrófa szélén tántorog, hiszen a most meg nem született gyermeknek nem lesz gyermeke, unokája, így három emberöltő múlva a nemzet már nem lesz képes reprodukálni önmagát. Véleménye szerint a családi adózás lehet az egyik megoldás a problémára. S mint mondta, Magyarországnak vissza kell térnie Szent István-i örökséghez, „mindig akkor gazdagodtunk, amikor Magyarország hűséges volt ehhez az örökséghez”. Utalva Szent István és Koppány küzdelmére, kifejtette: ha a "koppányság" győzött volna, a magyarság eltűnt volna. „Ma Magyarországon politikai értelemben két pogány között vagyunk, vannak az ópogányok, a bukott kommunista rendszer, és van a neopogányság. Az a feladatunk, hogy a Szent István-i útról ne csússzunk le se jobbra, se balra” – mutatott rá a KDNP első embere.

Tőkés László, református püspök, Európai Parlamenti képviselő

Tőkés László, református püspök, Európai Parlamenti képviselő

 

Tőkés László felszólalásában elmondta, hogy egy befejezetlen múlt örökségével viaskodunk, hiszen 20 éve bukott el a kommunizmus, s a Trianoni döntésnek is idén van a 90 éves évfordulója, s még mindig a kiutat keressük ezekből. Az Európai Parlamenti képviselő szerint egészséges nemzeti (ön)rendelkezésre van szükség, ami sokak számára evidenciának tűnik, ám a 2004 decemberi kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán látható, hogy sokan megzavarodtak. Véleménye szerint „nemzetpolitikai rendszerváltozásra” van szükség, s mint mondta: „a határok feletti nemzetegyesítés szellemében kell viszonyulnunk önmagunkhoz és Európához”. Véleménye szerint magyar integrációt kellene megvalósítani a nemzetek Európájában, s Európának nem külön a romániai, felvidéki, délvidéki magyarokkal kell foglalkoznia, hanem „a magyar nemzettel, mint az unió tagnemzetével” kell számolnia. Tudnunk kell együtt képviselni a magyar ügyet. A református püspök szerint a sebeket egészséges szemlélettel kell gyógyítani.

Duray Miklós, felvidéki politikus, szlovák parlamenti képviselő

Duray Miklós, felvidéki politikus, szlovák parlamenti képviselő

 

Duray Miklós a szórvány- és tömbmagyarságról beszélt előadásában, s hangsúlyozta, hogy a realitások figyelembe vételével kell a határok felett a nemzetet egyesíteni, s ennek az anyagi és intézményi rendszerét meg kell teremteni. Reményének adott hangot, hogy miután 1998-2002 között sikerült az első lépéseket megtenni, 2010-től ezt folytatni lehet. A szlovák parlamenti politikus emlékeztetett a két világháború közötti időszakban próbálkoztak revíziós politiával, ám ez teljesen csődött módott.

Balog Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője

Balog Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője

 

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottságának fideszes elnöke szerint az elkövetkező évek sikere az erkölcsi megújuláson múlik. Az országgyűlési képviselő hozzátette: „lelkileg-mentálisan is helyre kell állítani a nemzetet” a konkrét problémák megoldása mellett. Kitért arra, hogy Magyarországon egy felmérés szerint a magyar lakosság jelentős része azt gondolja, tisztességgel nem lehet érvényesülni, de 40 százalék azt mondja, hogy mégis szeretne tisztességesen élni. Tisztesség a magán- és a köz világában egyaránt – fogalmazta meg hitvallását a politikus. A fideszes politikus szintén felelősségre vonást szorgalmazott, mint mondta, ha ez nem történik meg, a bizalom nem áll helyre.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke

 

Kiss-Rigó László arról beszélt, hogy a magyar társadalom ma beteg. A római katolikus püspök szerint az egyházak részéről a közösségformáló erő az, ami gyógyíthatja társadalmat. A Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, a Barankovics István Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett tanácskozáson részt vett Mádl Ferenc korábbi államfő és Szűrös Mátyás is.

Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke

Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke


Ughy Attila fővárosi képviselőként Budapesti problémákra hívta fel a figyelmet. Mint mondta leltárt kell készíteni, hogy mi minden történt az eltelt években. A bajok legfőbb forrásának a demokrácia-deficitet tartja. Emlékeztetett, hogy a szabad demokrata politikusok pár éve még a szabadság városának nevezték Budapestet, ehhez képest a valóság más képet mutat. A problémák között említette, hogy mivel a fővárosi közgyűlésben szavazategyenlőség volt, s csak a főpolgármester szavazatával tudtak nekik tetsző döntéseket hozni, ezért több jogosítványt is elvettek a közgyűléstől, s a gazdasági bizottság kezébe adták, ahol már megnyugta mértékű volt a többségük. Ughy szerint gyakorlatilag elvették az emberek jövőképét.

Ughy Attila, a Fidesz fővárosi politikusa

Ughy Attila, a Fidesz fővárosi politikusa

 

Véleménye szerint Budapestet a kárpát medencei gazdasági térség központjává kell tenni, s Tarlós István tavaly bemutatott Budapest programja éppen ezt szeretné elérni. A feladat nem könnyű, szisztematikus építő munkára van szükség.

Kun Miklós hírportál

-ba-